ehér város, fehér falai mögött, fehérbe öltözött emberek fehér rítusokat végeztek. „Legyen meg a te akaratod”, volt a jelmondatuk, s így cselekedeteiket az égiek ihlették. Megesett, hogy nem volt akarata, az egyiknek sem, a másiknak sem, ekkor a cselekmény elmaradt és az élet édes üresjáratban fordult egyet. Egy nap egy feketébe öltözött állt a város kapui előtt. Kedvesen köszöntötték a fehérek: „Legyen meg a te akaratod”. És mivel a fekete tetteit gondolatai szülték, így száz és száz értelmetlen tetten fáradozott az egész város. Bár a főszentély üresen állt, a város élete mégis zavartalan volt, minden a megszokott gördülékenységben történt, hiszen mindenki a feketébe öltözött akaratát követte.
Egyszeriben a város kapui előtt állt egy szürkébe öltözött koldus. „Legyen meg a te akaratod”, mondották volna a fehérek és máris betessékelték volna a városukba, ha a fekete nem szól közbe: „Űzzétek el innen ezt a mihasznát!” Hiszen a fekete ruhás érezte, hogy mostantól az akaratának megvalósulása határokba fog ütközni és a város gördülékenysége odavész majd. Ez volt az a pillanat, amikor a fehérek először bajba keveredtek önmagukkal: „Engedjük, vagy ne engedjük be a szürke csuklyást?” A szürke csuklyás belépett a városba hívatlanul is és elkezdte tanítani az elengedést mindenkinek: A fehéreknek és annak az egy feketének. „Nézd, fekete csuklyás, ez a város a te tükröd, nem tanulhatsz semmi újat, ha mindenki a te akaratodat követi. Hagyd meg mindenkinek az ő akaratát és csodát fogsz látni.”, mondotta a szürke az egy feketének. „Nem hiszek a csodában! Inkább hiszek a micsodában!”, kérte ki magának a fekete. „Ne kövessétek a feketét! És akkor majd elsorvad magányos gondolataiban és a város újra békére lelhet!”, kérlelte a szürke a fehéreket. „Hogyan találhatnánk békére, ha csak egyvalakit is magára hagyunk?”, kérdezték a fehérek. És ekkor zavar kelt a fehérek között: Innentől kezdve minden pillanatban bajba keveredtek a fehérek önmagukkal – kövessék a fekete ruhás akaratát az idők végezetéig? – vajon elfogynak valamikor a gondolatai és békére lelhet majd a város? Vagy ne kövessék a fekete akaratát és ítéljék kárhozatra a mindenható egyetlen másfajta teremtményét? Innentől a város nem lelhetett békére többé, mert a fehérek nem cselekedtek egységesen többé.
Valamikor, hosszú idők elteltével, előbújt a nap és a hold, egyszerre világították meg a fehér város fehér falait és fehér arcait. Ekkor a szürke levettette csuklyáját és megmutatta nekik valódi mivoltát: Ő volt a mindenható fia. Ekkor levetette a csuklyáját a fekete: Ő volt maga a mindenható.